Nahh, ma indultam 2 2,20$-os 180 fős SnG-n, 1 ITM egy bukta, aztán toltam még egy 3$-os illetve egy 2$-os MTT-t is. A 3$-os egész jól ment, addig amíg nem jött le turnre sorom, lennt volt 3 káró, nálam nut sor+ gyenge flushhúzó, allin mentem egy sráccal, nála kézbepár+ picit nagyobb flushhúzó, riverre lejött a 4. káró:-(( mostanában nem nagyon nyeregetek, de jelenleg nem vagyok túl elkeseredett, mert az előbb játszottam egy 9 fős 3$-os SnG-t és azt kell mondjam elég szép játékkal meg is nyertem:-))) (semmi egoizmus;-) ) Nagyon tetszett a játék, jól éreztem magam, az ellenfelek meg nagyon gyengén játszottak, úgy lopdostam tőlük a vakokat, ahogy kell, kb a 2. vakszinttől kezdve vezettem általában mindenkinél legalább 2szer több zsetonom volt, de amikor final 3ba értünk, akkor nálam asszem 8K másik kettő játékosnál meg 2K körül:-) a nyertes lap sajna kicsit mákolós volt, mert SB-ben kaptam egy 66-ot, emeltem 800-ig (vakok 100/200), ellenfél betolta allin a kb 4K-ját én adtam, nála TT, de a flop megmentett:-) 886:-) a tizesei nem javultak, szóval egy szép játékkal és szerencsével sikerült megnyernem ezt a kis szitengót:-) azért örülök ennek ennyire, mert az elmúlt napokban nagyon alulteljesítettem...nem csak nyereség-ügyileg, hanem a játékomat tekintve is, de ebben a SnG-ben az elvártat hoztam:-) szép agresszív játék, néha lazán, néha befeszülve, ügyesen lopkodás (alig kaptam normális lapot...egy KK-t, egy AQ-t, meg egy AK-t, JJ-t, de figyeltem a pozíciós játékra, az ellenfelek habitusára, és így fasza volt):-) Szóval most be happy, majd meglátjuk fennt sikerál-é tartani ezt az összeszedettséget, illetve hangulatot (ami marha fontos, már hallottam, olvastam is, de már magamon is tapasztaltam, hogy ha bizonyos hangulatban, hozzáállással mész pókerezni, akkor sokkal nyereségesebb lehetsz, mintha fáradtan/kedvetlenül/mérgesen/szomorúan etc.)
Szóval fel a fejjel mindenki! Egyetek lót, ha tudtok, gúdlák, a szerencsezsákokkal vigyázzatok, és mindenki egye meg szépen a napi haladagját! Jó játékot,
Sziasztok!
2008. augusztus 30., szombat
2008. augusztus 28., csütörtök
Rövid, poker, ps
Csak egy gyors bejegyzés: Tegnap elbuktam egy 2$-os 180-fős PS SnG-t, ez saját hibámból történt
Elején egy kezet elég szépen játszottam meg, aztán egy combo-drawt túljátszottam, ott elveszett a zsetonom jelentős része, végül valami közepes-jó lappal kiestem...de ez nem is zavart! Saját hibáimból buktam el ezt az SnG-t, amikkel tisztában is voltam, de ma!!!
Szintén ilyen verseny, szép játék (toltam egy nagyon béna fishre stone cold bluff riverent is:-DD hát az a gyerek valami vicc volt:-DD), felkerültem a 8. helyre kb 60 embernél, de ekkor TT-t kaptam, amire középről emeltem 3-4BB-t, hátulról visszaemelt egy srác a 2,5-szörösét, amire én vissza 4Kig (előtte kb 5000, előttem 7K kb), amire allin ment...na oké, talán nem kéne TT-vel ennyire izmozni, itt már sejtettem, hogy valami QQ-KK-AA lesz nála, de már pot committed voltam, szóval megadtam....HÁT TUDOTT MUTATNI EGY 66-OT!!!:-( Kicsit jól álltam...a turnig, ahol beesett egy 6-os...namostmért??? 6-os párral miért kell ennyire tolni neki??? A 3betemre simán el kellett volna hajítania még egy JJ-t is akár...ja előtte meg olyan volt, hog KQs-t kaptam, kivételesen limp vele, pár megadó, flop: KcTd3c, én emelek 3/4-ed potnyit, srác visszatolja ollé (ami nem volt sokkal nagyobb az emelésemnél), mindenki dob, én adok persze, fordít nekem egy T9o-t...LOL! A turnön jön egy 9-es, namondom...aztán riveren egy Q:-))) kis okos gyerek kiesik, aztán ott LOOOOL-ozik a chaten...hmmm??? Azért middle pair, szar kickerrel, backdoor sorhúzó:-DD hát nemtom mit várt. na megyek, játszom még egy ilyet, hátha akkor nem mákolnak ki:-S
Jóéjt, GL

2008. augusztus 23., szombat
Nettelenül, kevés póker:-(
Ez most egy gyors bejegyzés lesz csak, mert barátnőm öccsének a gépéről írok, szóval nem a jó kis otthoni pókermellett írogatós a helyzet, de mivel otthon nem nagyon van net ez sem rossz szitu:-D
Úgy állok, hogy anyám lakásán nincs net egyáltalán, apámnál meg van digi 10Mbps, de csak az ő gépén megy, az én laptopomon nem hajlandó...(érdekes...chello, meg vmi másik net is simán száguldozott rajta, de a digi-féle nem akar:-(((( ) Édesapám gépével meg az a szar, hogy random módon kifagy...van amikor 3 óráig simán müxik, de van amikor 2-3-4 percenként totál lefagy, és újra kell indítani:-S (nemtom, lehet, hogy túlmelegszik a proci, vagy túl van terhelve a memória...). Szóval ilyen mindenféle gyorsan:
Voltam szigeten 2 nap, a mínusz elsőn és az elsőn. A mínusz egy egész jó volt, toltunk vödrös-koktélt mint állat (aki volt szigeten biztos ismeri, aki nem, annak röviden: homokozóvödörben adnak koktélokat), egész jó zene ment, bár nem mindig a legjobb/leghíresebb számaikat jáccották az előadók. Első nap...ez nem volt olyan jó, mert kicsit szarul éreztem magam. Igazából bnőm miatt mentem, mert neki a kedvence az Alanis Morisette, de nekem jobban tetszett a Flogging Molly (ír népzene+olyan coldplayes/clash-es beat utánérzés+punk szóval ilyen totál kemény bulizene:-))) ), meg persze az egyik kedvencem a Kiscsillag...Alanis elejére már rosszul voltam, hányinger, meg ilyesmik, szal inkább lefeküdtem a fűben:-DD aztán gondoltam kikúrálom magam, elkezdtem inni dupla (2*4 cl) pálinkákat, ilyenből toltam 3 kört, meg egy sört, aztán jobban lettem:-DDD Elnéztem amúgy a Pókersátor környékére is, de elég kihalt volt:-(
Aztááán elég szép már a pókerkönyv-gyűjteményem:-D Sztem megvan az összes hasznos magyar könyv már:
Caro- A póker titkai
Harrington I., II.
Lessinger- Blöfföljünk bátran
mmm most más nem jut eszembe, pedig sztem még van legalább 1 magyar nyelvű könyvem...
meg vannak Cardoza ajándék angol könyvek: How to win into a big money tournaments (vagy vmi hasonló cím), meg a Cloutier féle limit Holdemes könyv, egy Bobby Baldwin életéről és még egy életrajzi, de a szita agyam elfelejtette:-)
Póker: PS-en tolom amennyire tudom, kb 2 hét kihagyás után ültem neki 2$-os 180 fős SnG-t játszani, küldtem is rögtön 3-at, három OOM:-/ (a legjobb helyezés 21. 18-tól fizet). Nem zavar annyira, mivel az az igazság, hogy kicsit kizökkentem a játékból, meg elég sokszor kifagyott a gép, szóval az is kicsit TILT-re tett, meg nehezítette a játékot, meg inkább a győzelemre hajtottam, mint az ITM-re...ja lapok? Azok marhára nem jöttek...de tényleg!!! Ekkora lapsivatagot még nem láttam...egy big pocketpair se jött (QQ, KK, AA), kétszer kaptam a 3 SnG alatt JJ-t, egyikkel dupláztam másikkal buktam a potot. AK se jött, még AQ se...egyszer jött egy AJs, de nem javult postflop, szóval kicsit szar volt ez így...lopkodni lopkodtam ha tudtam, de nem nagyon lehetett ilyen family potoknál, meg calling machine-ok mellett:-S
De azért növeltem a BR-em:-) (41$ volt nettelenség előtt, buktam ugye a 3 SnG-t, maradt kb 32$), beneveztem egy 2$ UR+Addon only Hungary versenyre, bár kicsit meggondolatlan BR menedzsment volt, de a végeredmény valamennyire igazol:-) Elhatároztam, hogy nem veszek rebuyt, maximum egyet, ha gyenge a mezőny. Az első 4 vakszint kínszenvedés volt, folyton lefagyott a gép, így a 3K-s kezdőstackről lefeleződtem, de aztán helyreállt a system, szóval no para:-D szépen gyarapítottam a zsetonjaimat, és külön öröm, hogy a társaság nagyja sem volt őrült és nem mentek minden 2. handnél ollé, szóval én sem kényszerültem rá. Szünet előtt 10K-n álltam, az átlag 7K körül az asztalnál 2nd stack voltam, szóval minden oké:-) Ja sorry, a versenyen ha jól emléxem 38-41 körüli ember indult (bocsi, már vagy 4 napja volt) szünetre maradtunk 36 körül, első 6 fizetett. 3 emberen kívül mindenki vett addont, így énis, hogy megmaradjon a Q számom, meg amúgyis, csak 1$-ba került és +2K zseton...Átlagos szerencsével elevickéltem FT-ig, ahová is 2. legtöbb zsetonnal érkeztem, a baj csak az volt, hogy az kb 24K-t jelentett, az elsőnek volt 60K-ja kb, de a többiek is 12-16K között mozogtak, szóval azért meg tudtak szorongatni:-) itt eléggé elfogytak a lapjaim, néha loptam, volt pár egész szép stone cold bluff-öm is:-D de végülis lementem 15K-ig laphiány miatt, mikor 7-en lettünk nagyon befeszült a társaság, bevallom énis (bár néha agresszorkodtam:-) ), aztán végül kiesett a 7. ember és ITMbe kerültünk, elég hamar kiesett egy másik SS is, ám itt keménnyé vállt a játék...volt egy srác (állítólag az volt az első tournamentje, mert cg player...) amilyen lapjárása volt neki...hát pofám leszakad!!!! 2-3szor kapott KK-t egyszer QQ-t kétszer AA-t, 3-szor AK-t, 1-2szer AQs-t, meg kapott még TT-t, JJ-t, 88-at. Csak prémium, vagy nagyon jó lapokat! És nem csak bemondogatta, hogy ezeket kapta, hanem a 80%-ukat meg is mutatta:-S a srác kb 10-15K-ról felment 100K-ra, úgy hogy ezekkel a lapokkal hívott, persze gyakran volt megadó, vagy reraise, mert nehéz elhinni, hogy 4szer egymás után kap mondjuk monstert...én is felmentem előbb 20K-ig, de a srác lapömlésével nem tudtam mit kezdeni, szóval lefogytam 10-12K körül, ami olyan 4-6M számmal rendelkezett, gyakorlatilag allin zóna, végül 5-ként estem ki QJs-sel 88 ellen, hát ez van...azért a 23$ díjnak örültem, mivel így a számlám 50$ fölé ugrott valamivel:-)
Azért nem is rossz, 1$-ból 50-et csinálni freerollok nélkül:-) Lehet jól is jött az a BR bukta, mivel észrevettem pár hibám, és bár most tudom, hogy kicsit winning streaken is vagyok (bár a szerencsém átlagos, vagy néha az alatti, és elég ritkán mákolok csak), azt hiszem találtam egy olyan közeget, ahol magabiztosan tudok egy egész jó stratégiát játszani, és még a BR menedzsment is OK:-) Nnna abbahagyom, majd nem tudom mikor jelentkezem legközelebb, de akkor lehet leírom azt a néhány benyomásom a '08 WSOP-król, amiket láttam (Mixed Hold'em, HORSE, 1K vagy 1,5K rebuy), meg írok pár pókeres emberkéről, ilyesmik:-)
Szevasztok, GL

Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)