2008. július 29., kedd

BR tízszerezés (!!!:-) ), Negreanu, és PS-es dolgok

Régóta nem írtam, de aki követi a fórumot az lehet, hogy tudja, hogy sikerült elbukni a PS-es 50$-t, emiatt kicsit kibuktam és elegem lett. Úgy gondoltam, hogy lehet abba is hagyom a netes pókert, de szerencsére voltak páran akik bátorítottak, tanácsokat adtak meg segítettek (Köszi szépen mindenkinek!!!), szóval mégsem hagytam abba, hanem maradék 1$-omból (!!!) Elkezdtem játszogatni ilyen 0,10$-os 360 fős SnG-t aminek még fee-je sincs, illetve hasonló alapon MTT-t, meg 0,25-ös MTT-t egyszer 0,50-eset illetve egyszer 1$-os MTT-t is.

Eleinte nem nagyon ment, kicsi bukta is volt, de aztán kezdtem ráérezni, és az utóbbi 8 versenyből 6-on eredményes voltam. Jelenleg 10,50$-om van PS-en ami az 1$-hoz képest nem rossz:-) Csak a teljesség igénye nélkül ár eredmény: 0,10$ 360 fős SnG 3. hely (4$), 0,50$ Freezout MTT 185. hely (2206 induló) (1,32$), 0,10$ MTT 166. hely (2283 induló) (0,31$), 0,10$ 360 fős SnG 4. hely (2,80$) (ez lehetett vna jobb is, 16an voltunk bent és én voltam a CL, csak anyám megkért valamire, ezért sitout voltam a verseny végéig:-S), 0,25$ MTT-100$ added 22. hely (3011 induló) (1,80$) (ez is lehetett volna jobb, de hajnali 4kor kezdődött és reggel 9-kor estem ki, addigra már nem tudtam gondolkodni, meg látni se láttam, olyan fáradt voltam:-S)

Tegnap hajnalban amíg ez a 0,25$-os MTT ment, elolvastam az egész Daniel Negreanu blogot kb, meg meglestem az összes pókeres videóblogbejegyzést a Raw Vegason:-) Ja meg rátaláltam egy szerintem hiperszuperjó oldalra, bár ezt páran már biztos ismeritek...PokerVT a neve, és a Negreanu csinálja főként, ilyen online pókeroktatás. Van egy csomó oktatóvideó (pókermatek, smallball, kezek/board kiértékelése, stb), meg lehet csinálni teszteket, meg mittomén,szerintem tök jól nézett ki:-) Amúgy oktatók között van még ha jól emléxem Paul Waiscka, meg Anette Oberstad, meg még nemtom kik, de még legalább 4 ember...szóval nekem tök tetszik, csak sajna 150$ a tagsági 90 napra (ezért kapod a videókat meg teszteket tölthetsz ki, próbajáték, feladatok, részletes statisztikát ad a fejlődésedről), utána meg havonta x dollár...szal sajna nncs ennyi pénzem jelenleg,de ha egyszer lesz legalább egy 500-as BR-em, akkor tuti befizetek erre:-)

Amúgy a cél most valszeg az lesz, hogy feltolom 30$-ig a BR-t ilyen 10-től 50 centes MTT-kkel, SnG-kkel aztán átállok cg-re, meg mellette tolom ezeket a micromicromicro BI-s versenyeket...a versenyek valszeg a BR szintentartása miatt lesznek, a cg meg azért, hogy jöjjenek a pontok, mert ki kéne szedni az 50$bónuszt! Szerencsére év végéig ki lehet!

Na még ma tolok egy 2, 222$-os First Depositors freerollt, ami azért érdekes,mert ez egy ticketes verseny, amire a 1st deposok kapnak jegyet...namármost én 1st depos vagyok, de már indultam egyen...akkor most mi van? Nem csak 1 ilyen free-n lehet indulni??? Mert akkor nosza kinézem az összeset aztán megyek rájuk:-D Ha meg hiba került a gépezetbe, akkor kiélvezem ezt a +1 freerollt:-D Jólenne egy FT itt, az biztos sokat lendítene a BR-emen!:-D Pláne egy győzelem:-D Szal szurkoljatok!

Sziasztok! GL!

Nincsenek megjegyzések: